wargame.hu

Brit ejtőernyősök a 2. világháborúból

Winston Churchill angol miniszterelnök 1940 júniusában – a németek nyugat-európai hadjáratát követően azonnal – utasítást adott a brit ejtőernyős csapatok felállítására.

A Kréta elleni sikeres német légideszant támadás még nagyobb lökést adott a fejlesztéseknek. Egy német modell szerinti légideszant-hadosztályra van szükségünk és nagy mennyiségű szállító repülőgépre – írta az angol vezető.

ww2_brit_ejtoernyos_18

Egy Locust harckocsi hagyja el a Hamilcar tehervitorlázót

1942 tavaszára már két dandárnyi Airborne várta, hogy konkrét bevetésen mutathassák be az általuk elsajátítottakat. 1942 júliusában a Második Ejtőernyős Dandárt Tunéziába vezénylik, ahol az Afrika Korps emberei hamar el is nevezték őket Die Rote Teufel-nek, azaz Vörös Ördögöknek. A megtisztelő címet a britek – mindmáig viselt – meggyszínű barettjeiknek valamint a harcokban tanúsított elszántságuknak köszönhették.

ww2_brit_ejtoernyos_15

ww2_brit_ejtoernyos_16

ww2_brit_ejtoernyos_14

Szerettem volna egy különleges alakulatot a wargame-hez és választásom az angol ejtőernyősökre esett. Az Italeri által 6034 sorszám alatt kiadott ESCI 208, a Revell 02509 és az Airfix 01723 műanyag katonái kaphatók hazánkban. Ezekből a szettekből választottam ki az ernyősök gyalogságát. Az első kettőből a javát, az Airfix–ből viszont csak néhány figurát, mert a többit jobb elfelejteni.

ww2_brit_ejtoernyos_13

ww2_brit_ejtoernyos_09

ww2_brit_ejtoernyos_08

A légi szállítású alakulatok egy része ejtőernyővel, a másik része az erre a célra tervezett vitorlázó gépen jutott el a célterületre. Ilyen repülők a Horsa (Italeri 116.) és a Hamilcar (Planet Models). Ezek a gépek vitték a járműveket és a tüzérséget a kijelölt területre.A Horsába vagy egy Willis Jeepet (1/72 vagy 1/76-os méretben sok gyártó kiadta) vagy egy Bren Carriert (Airfix A01309 a legolcsóbb) tudtak szállítani.Az óriás Hamilcarral már egy kis harckocsit is deszantolhattak, ez lehetett a Tetrarch (Extratech EXM7210), vagy a háború vége felé a M22 Locust (aki tud gyártót az írja meg!) vagy a Daimler II. páncélautót (Hasegawa MT24).

ww2_brit_ejtoernyos_03

ww2_brit_ejtoernyos_02

ww2_brit_ejtoernyos_01

ww2_brit_ejtoernyos_04

A légideszant tüzérség széles körben alkalmazott különféle ágyúkat, lövegeket.A 75mm-es hegyi tarackot (Milicast US48) és a 6 fontos (57mm-es) páncéltörő ágyút (Airfix A01309). 1943-tól állt rendszerbe a 17 fontos (76,2mm-es) páncéltörő ágyú (Revell 03219, ua. mint Matchbox PK172).A tüzérek drága, de nagyon szép AB miniatures fém figurák, a géppuskás jeep-ekben is főleg fém katonák ülnek.

ww2_brit_ejtoernyos_11

ww2_brit_ejtoernyos_10

ww2_brit_ejtoernyos_07

ww2_brit_ejtoernyos_06

ww2_brit_ejtoernyos_05

Mindezeket felhasználva (a Hamilcart kivéve), készítettem el a brit légideszant alakulatomat. Sok helyen bevethetők Afrikától kezdve Szicílián át, Normandiában, Arnhemben és a Távol-Keleten is.

Forrás: Turcsányi, K., Hegedűs, E.: A légideszant I. Puedlo Kiadó, Debrecen (2007). ISBN: 9789639673861

, ,