wargame.hu

Brit lándzsások a krími háborúban

A krími háború első, a Bulganak folyó mentén lezajlott összecsapásában a britek 17. lándzsásai játszották a főszerepet, a balaklavai csatában pedig ők vágtattak az esztelenségéről elhíresült könnyűlovassági roham élén, így semmiképp sem hiányozhatnak a brit seregből.

A brit lovasság szerepe a Krími-félszigeten nem volt akkora jelentőségű, mint a korábbi háborúkban, hiszen az egész hadjárat valójában Szevasztopol kikötőjének elfoglalására, azon keresztül pedig az orosz flotta fekete-tengeri fölényének letörésére irányult. A lovasság tulajdonképpen csak az ostromló csapatok a partraszállás helyétől az osrtromlott városig való eljutását volt hivatott biztosítani.

krimi_haboru_brit_landzsas_07

A Strelets-R és az Emhar is adott ki lándzsás figurákat. A Strelets-szetben tizenkét lándzsás pózt találunk, az Emhar készletében csak ötöt, mert a szettben a balaklavai csata szomorú véget ért könnyűlovasságának mindhárom típusa szerepel, azaz a lándzsások mellett kapunk könnyűdragonyosokat és huszárokat is.

Az ezred gerincét a Strelets figurái alkotják, ebből 11 darab használható, a tizenkettedik egy felbukó lóról lerepülő figura, így veszteség, morálcsökkenés jelölésére jobban alakalmas. Helyette egy Emhar figurát tettem be az ezredbe. Mivel a britek ebben az időben nem vittek lobogót a csatába, a Strelets zászlóvivőjének kezébe szintén lándzsát tettem. A brit lovasság alapegysége a 120-130 fős svadron volt, ezt a létszámot én három figurával reprezentáltam, így a tizenkét figura négy svadronra volt elegendő.

krimi_haboru_brit_landzsas_01 krimi_haboru_brit_landzsas_02 krimi_haboru_brit_landzsas_03 krimi_haboru_brit_landzsas_04 krimi_haboru_brit_landzsas_05 krimi_haboru_brit_landzsas_06

A 17. lándzsás ezred egyenruhája a könnyűlovasságnál megszokott kék kabát volt, fehér gallérral és mandzsettával. A mandzsetta a figurákon egyébként a fehér bőrkesztyűk miatt nem látható. A nadrág a gyakorlattól eltérően nem vörös, hanem kísérletképpen világos szürkéskék volt. A szíjazat fehér, amit először szürkére festettem, majd a fölső felületeket fehérre. A lándzsások a lengyel ulánusok által hordott csapkát hordják, azonban egy fekete olajvászon huzattal. A tartózsinór sárga színű. A lándzsákon a zászlócska piros-fehér, alufóliából illetve papírból készült.

A lovak festésénél a sötét színeket részesítettem előnyben, a legtöbb lovat feketére festés után barnával szárazecseteltem. A lovak nyergére báránybőr takarót terítettek, ezt világosbarna alapszínnel festettem be, majd fehérrel szárazecseteltem. A szíjazatok feketék vagy sötétbarnák.

Források, ajánlott irodalom

  1. Barthorp, M., Turner, P.: The British Army on Campaign – The Crimea 1854–56. Osprey Publishing, London (1987). ISBN: 9780850458275
  2. Judd, D.: The Crimean War – The British at War. Book Club Associates, London (1976). ISBN: 9780246108043.
  3. Sweetman, J.: Crimean War – Essential Histories. Osprey Publishing, Osxford (2001). ISBN: 9781579583552.
  4. BritishBattles.com
, ,