wargame.hu

Francia gyalogság az első világháborúban

A nyugati fronton harcoló felek közül most a francia hadsereggel foglalkozunk kicsit behatóbban, a háború első évében rendszeresített egyenruhát mutatjuk be.

ww1_francia_gyalogsag_09_standard Miután a nyugati fronton is elakadt a háború lendülete és kialakultak az árokrendszerek, a korábbi, az 1850-es évek óta szinte változatlan mintájú egyenruha – elsősorban az élénk színei miatt – idejétmúlttá vált. Eddigre már az összes európai nemzet száműzte a díszes egyenruhákat, és többé-kevésbé az álcázást szolgáló viseletet rendszeresítettek. 1915-ben került bevezetésre az új, „horizont-kék”-nek nevezett szövetből készített egyenruha. A kék szín meglepő választásnak tűnhet a britek barna és a németek szürke ruhája mellett, de több ok is vezetett ahhoz, hogy végül emellett döntött a hadvezetés: az eleinte tervezett sötétszürke a németek, az ezt követő zöldes szürke az olaszok egyenruhájával való hasonlóság miatt került le a palettáról. Mivel a francia hadvezetés csökönyösen ragaszkodott a nemzeti jelképnek is tekinthető vörös nadrághoz – amely persze szóba sem jöhetett – egy, a francia trikolor színeiből álló kevert szövetet készítettek (60% kék, 30% vörös és 10% fehér szállal), de miután kiderült, hogy a textil vörösre festésére szolgáló vegyszert csak Németországban gyártják, a szövet végül csak kék és fehér szálakból készült. Persze a rejtőképessége ennek sem volt túl jó, de szerencsére az anyag a tábori körülmények között gyorsan fakult és koszolódott, így aztán a francia hadszínterek meszes-agyagos talajához éppen megfelelővé vált.

ww1_francia_gyalogsag_10_assault
Az új egyenruhát csak fokozatosan vezették be a csapatoknál, és csak 1915 végére mutatott a francia hadsereg valamelyest egységes képet. Az Adrian-mintájú acélsisakot is csak ekkor kapták meg a csapatok, a nagyszámú, repesz okozta fejsérülés elkerülésére. A sisakok egy ideig egészen változatos képet mutattak, mivel a kezdeti időszakban az egyenruha színével egyező világoskékre festették őket. Mivel ez a festék elég hamar kifényesedett, a sisakokra esetenként homokszín huzatot húztak, később pedig egy időjárásállóbb, de sötétebb kékkel festették le őket. A téli egyenruha része volt a kabát is, amelynek nagy, gombolható zsebei voltak, hogy az egyébként zsúfolt vászontáska mellett legyen hely plusz lőszernek és egyéb felszerelésnek.

ww1_francia_gyalogsag_11_piegonA figurák Revell és Hät gyártmányúak. A ruhák festéséhez a Revell új, négyszögletes dobozú festékeit használtam. Az egyenruha alapszíne változatos, kék és fehér különböző arányú keverésével értem el (gyakorlatilag egy-egy tízfős kontingens lealapozása után más arányban kevertem újra az alap kéket). A ruhák gyűrődéseit az alapul vett kék tovább világosított árnyalatával húztam ki. A sisakok sötétebb kékek vagy homokszínűek. A szíjak mindenütt barnák, ehhez Model Master Military Brownt használtam. A kenyérzsákot, a takarót és az egyéb vászontáskákat Life Color Sand-dal festettem le. Az arcok Citadel Dwarf Flesh-sel készültek, majd hígított Citadel Bestial Brown-nal folyattam be őket. A szíjak és a ruhák határainak befolyatásához azt a sajátos keveréket használtam, amit a dobozok alján megmaradt feketék és barnák összeöntésével és felhígításával kaptam.

ww1_francia_gyalogsag_01_shooting ww1_francia_gyalogsag_02_shooting ww1_francia_gyalogsag_03_charging ww1_francia_gyalogsag_04_bombing_squad ww1_francia_gyalogsag_05_light_machine_gun ww1_francia_gyalogsag_06_officers ww1_francia_gyalogsag_07_general ww1_francia_gyalogsag_08_bulgler

, ,