wargame.hu

Kelta lovasság

A mai Franciaország és Svájc területén élt kelta törzsek hadszervezetében igen jelentős szerepet játszott a lovasság. A tehetősebb néprétegből származó lovasok nem csak remekül ülték meg gondosan tenyésztett és képzett lovaikat, hanem megengedhették maguknak az elérhető legjobb támadó és védő felszerelést is. Ez 2-2,5 méteres dárdából, hosszú egyenes kardból, nagyméretű, többnyire kör alakú pajzsból, láncingből és díszes fémsisakból állt. A kelta lovasság különös jelentősége abból adódik, hogy az egyes törzsek csapatai gyakran szegődtek zsoldba más hadsereg tartalék, vagy különleges feladatokat ellátó egységeinek, de előfordult, hogy az alkalmazó állam hadseregének teljes lovasságát ők alkották.

Fontos szerepet játszottak Róma szinte valamennyi háborújában. A korai köztársasági Rómának sem volt erőssége a lovasság, mindig kiegészítésre szorult, de a Marius reformjai után kialakuló hivatásos római hadsereg lovasságát már szinte teljesen idegen zsoldosok alkották. Így Julius Caesar gall háborúiban is jelentős szerep jutott az egymással is vetélkedő gall törzsek közül felbérelt lovas csapatoknak. Még Crassus pártusok elleni hadjárata során is kelta lovasság jelenlétéről számolnak be egyes történeti leírások.

kelta_lovassag_08

A kelta lovasság hadtörténeti jelentőségének ellenére, az 1:72-es műanyag figurákat gyártó cégek igen mostohán kezelik ezt a témakört. 2002-ben kezdtem neki a kelta seregem építésének, és az akkoriban megjelent kétféle szetten kívül azóta sem jelentkezett egy gyártó sem új figurákkal.

Bár a két említett szett egy időben jelent meg, mégis nagyon különbözőek. A HäT 8022 Celtic Cavalry dobozában található figurák a gyártó szokásait követve csak 4 pózban ülnek a lovaikon. 3×2 dinamikus és 3×2 passzív tartású lovast kapunk a két féle vágtató lovakhoz. A figurák felszerelése történelmileg hiteles, külön előnyös, hogy a sisakdísz könnyen levágható, így a vezér figurákból készíthetünk egyszerű lovas harcost is. Sajnos a figurák elég laposak és egyes részleteik elnagyoltak. A lovak viszont a gyártó legjobb darabjai közül valók, igen élethűek. A témakörben még az Italeri 6029 Celtic Cavalry szettjében találhatunk figurákat. Ez már sokkal ellentmondásosabb figura gyűjtemény, mint a HäT szettje. 15 lovast kapunk, de csak 3 féle pózban. A figurák történelmi hitelessége nem olyan egyértelmű, mint a HäT esetében. Persze lehettek félmeztelen, sisak nélküli, szögletes pajzsot viselő lovasok is, de a fennmaradt ábrázolások és leírások alapján nem ez volt a jellemző.

Kelta nyereg rekonstrukciója
Forrás: caerleon.net

A mellvértet viselő lovas megjelenése is valószínűbb egy kelta ünnepi szertartáson, mint a harcmezőn. További hiányosság, hogy a nyergek kialakítása sajnos egyik szettben sem követi a hagyományos, kengyel nélküli, szarvas kelta nyergekét.

Ami viszont mégis arra ösztönzött, hogy felhasználjam a figurákat, az az, hogy a pózok és a figurák megjelenése hihetetlenül élethű és dinamikus. Ugyanez igaz a lovakra is, amik hozzák az Italeritől megszokott magas színvonalat, gyönyörűek. A szett értetetlen módon tartalmaz még két gyalogos figurát is, bár ezek nagyon jó adalékul szolgálnak az Italeri kelta gyalogosaihoz, amelyik szettnek szintén a kevés póz az egyik gyengéje. Kár, hogy az Italeri szobrásza nem a dobozon lévő szép és történelmileg hitelesebbnek tűnő képet használta forrásul a figurák elkészítéséhez.

Iványi Gábor barátommal együtt két nagy kelta lovas egységet készítettünk a Bibractei csata diorámájához, mind a római, mind a helvét sereg részére. A diorámánk a csata első felét jeleníti meg, azaz a lovassági rohamokat. Azonban a küzdelemben a két lovasság nem csapott össze egymással, mert az ellentétes szárnyakon helyezkedtek el, ehelyett a szárnyakat biztosító gyalogos egységek nyíl-, illetve pilumzáporába futottak bele. Ennek következményeinek szemléltetésére gyalogos figurák felhasználásával készítettünk több sebesült lovas harcost is. Az alábbi képeken ezek egy része látható az ‘ép’ rohamozó lovasokkal együtt. Az első két kép a Gábor festette figurákat mutatja be.

kelta_lovassag_16

kelta_lovassag_17

A következő képeken az általam festett kelta lovasok láthatók, melyek elkészítéséhez Strelets és Lucky Toys szettekből is használtam fel lovakat.

kelta_lovassag_01 kelta_lovassag_02 kelta_lovassag_03 kelta_lovassag_04 kelta_lovassag_05 kelta_lovassag_06 kelta_lovassag_07 kelta_lovassag_08 kelta_lovassag_09 kelta_lovassag_10 kelta_lovassag_11 kelta_lovassag_12 kelta_lovassag_18

, , ,