wargame.hu

Lengyel szárnyas huszárok

A hadtörténelem talán leglátványosabb lovas csapata volt a XVI. században megjelenő lengyel szárnyas huszárok. A középkori lengyel hadseregben Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király állította fel az első huszár egységeket. Báthory kiváló hadvezetői képességét példázza, hogy a az orosz Rettegett Iván cár seregeire többször is megsemmisítő vereséget mért, amiben jelentős szerepet játszott az újonnan szervezett huszárság.

Ekkor még csak könnyűlovas szerepkörben jelentek meg a lengyel huszárok, de később a védőpáncélzat növekedésével és a támadó fegyverzet kibővülésével, már csatadöntő közepes lovassággá alakultak át. A tollas szárnyak elterjedésében valószínűleg a török deli lovasság különc megjelenése is szerepet játszott, akik sisakjaikon és pajzsaikon viseltek madárszárny díszítéseket. A lengyelek a tollakat tartó vázat vagy a nyeregre vagy a hátpáncélra erősítették, ez korszakonként változott. A hátpáncélon viseltek egy vagy két vázas szárnyakat is. Az elsődleges fegyverük a 4-6 méter hosszú kopja volt, mellyel egyes feljegyzések szerint egyszerre akár hat egymás mögött álló muskétást is fel tudtak nyársalni. A kopján kívül viseltek még a nyeregre erősített hüvelyben 1,5 méter hosszú hegyestőrt, derékszíjon szablyát, fokost és a nyeregtáskában egy pár pisztolyt. A páncélzatuk acéllemezekből összeállított mell, váll és kar vértből állt, mely alatt néha még láncinget is viseltek. Sisakjuk elöl orr vagy arcvédővel, hátulja rákfarkas tarkólemezekkel védte viselőjét. Sok huszár szintén a török deli lovassághoz hasonlóan párducbőrrel fedte be díszítésként a vértezetét.

Leghíresebb csatájuk a törökök nyugati hódításait végleg lezáró kahlenbergi csata volt, ahol a Bécset ostromló török erőkre megsemmisítő vereséget mért Szobieszki János, lengyel király 3000 szárnyas huszárjának rohama.

Wargame szempontjából hálás téma ez a lovas csapat, hiszen nagyon szépen mutatnak az asztalon, egy kisebb kifestett csapat is már ütőképes egységet formál és a több mint 100 évet felölelő korszakban használhatók, oroszok, svédek, törökök, ukránok, tatárok, kozákok és II. Rákóczi György erdélyi fejedelem magyarjai ellen is. Egyszer még a hasonlóan színes és látványos német landsknechtekkel is összemérték erejüket a danzigi lázadásban, a Lubieszów tó melletti csatában, 1577-ben.

28mm-ben a Warlord Games Pike&Shotte sorozatának egyik eleme a lengyel szárnyas huszárok. 12db fehérfémből készült lovast tartalmaz a szett, köztük egy tisztet, egy kürtöst és 10 kopját tartó huszárt. A festésük komoly kihívást jelentett nekem. Törekedtem arra, hogy többféle színkombinációt használjak a köpenyekhez, úgy, hogy azért a páncélzat és a párducbőr színeivel is harmonizáljon. A szett egyértelmű gyengesége a lovak. Nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint is, mivel a lábszáruk könnyen elhajlik és el is törik már kisebb erőhatásra is. A pózok sem túl szerencsések, nehéz volt összepárosítani a megfelelő lovast a hozzá illő loval. A festés a sok díszes felszerelés miatt az ebben a méretarányban szokásosnál jóval hosszabb időt vett igénybe. Számomra különösen a párducfejek festése és a kopja zászlók elkészítése jelentette a legtöbb munkát. A kész figurákról itt láthatók képek.

1/72-es méretarányban elsőként az Orion készített szárnyas huszárokat még 2003-ban. Öt évvel később a Zvezda is kiadott egy szettet a témában. Én az Orion huszárjaiból festettem ki egy 40 fős lovas csapatot. Több oka is volt, hogy a kis ukrán cég figurái mellett döntöttem. Sokkal többféle lovas és ló pózt tartalmaz az Orion szett, méretben sokkal jobban illik a többi 1/72-es figurámhoz (a Zvezda huszárjai túl nagyok), többféle fegyver adható a lovasok kezébe, mindegyik huszárra két szárnyat lehet tenni és a szárnyak is több félék. Az Orion szettből már megjelenésekor beszereztem 4 dobozzal és még most is elérhető néhány web-boltban, ellenben a Zvezda figurái pedig már csak az ebay-en érhetők el, aránytalanul magas áron. Az Orion szett hátránya, hogy nincs benne se kürtös, se zászlós figura. Utóbbi könnyen orvosolható, hiszen megjelenésében nem tért el a zászlós a többi huszártól, azonban a kürtöst máshonnan kell majd pótolnom. A huszárok festése a Warlordgame figuráinak elkészítése során szerzett tapasztalatok miatt, már nem vett több időt igénybe a szokottnál. Több szablyás huszárt is kopjássá alakítottam és a szetthez mellékelt kopjákat 0,8mm vastag acél szálakkal helyettesítettem.

 

, ,