wargame.hu

Spanyol polgárháborús figurák

Gyermekkoromban, ami már több, mint ötven éve volt, a szomszédba átkéredzkedve néztük a fekete-fehér (kék/fehér) filmeket a rossz felbontású, recsegő, időnként „hangyás” képet adó „Kékes” TV-n. Mégis óriási élmény volt, a mai színes-szagos, mozgóüléses, hipersztereó mozik nem tudnak olyan élményt adni, mint amit mi akkor átéltünk. (tovább…)

Dzsungelharc

Bármennyire is híve vagyok a Rapid Fire játékszabálynak, meg kell valljam, igazán jól használható szabály a Battlegroup Kursk is. Mivel pedig barátaim egy jó része erre esküszik, szívesen játszom velük ennek alapján. Az ördög azonban a részletekben rejlik, mert ez a szabály már nagyon „kidekázott” sereglistákkal rukkol elő, hadszínterek szerint újabb és újabb könyveket adnak ki ezekről. Mindez jó, de van egy eddig be nem gyógyult hibája: nincsen könyv a távol–keleti hadszíntérhez, még nincsen japán sereglista! Pedig favoritjaim a japánok, akiket lehetne Kína (szintén nincsen sereglista), a Szovjetunió, az USA vagy a britek, akár hollandok ellen is vezetni. Míg a Rapid Fire-nál találhatók olyan szenárió leírások, ahonnan kicsemegézhet az ember akár japán sereglistát is, a Battlegroup-hoz sajnos magam kellett megcsinálnom.  (tovább…)

Brit ejtőernyősök a 2. világháborúból

Winston Churchill angol miniszterelnök 1940 júniusában – a németek nyugat-európai hadjáratát követően azonnal – utasítást adott a brit ejtőernyős csapatok felállítására. (tovább…)

Bersaglieri – olasz könnyűgyalogság a sivatagban

A bersaglieriket La Mamora tábornok alapította a piemonti hadsereg részeként az 1830-as években. Később, az olasz egyesítés során váltak az olasz királyi hadsereg részévé.A szó eredeti jelentése mesterlövész. A bersaglierik mozgékony könnyűgyalogosok, akiket külsőleg a széles, kakastollal díszített fövegük mellett a futólépésben tett menet különböztet meg más alakulatoktól. Különösen látványos a bersaglieri zenekarok menete, aki már látott ilyent, soha nem feledi az egyszerre trappolva futó zenekart, függőlegesen az égbe fúvó trombitáikkal. Lenyűgöző látványt nyújtanak! A kakastollat pedig a mai napig a rohamsisak mellé is feltűzik. (tovább…)

A brit 8. hadsereg gyalogsága

ww2_brit_8th_army_01_inf
(tovább…)

Német motorkerékpáros lövészek Észak-Afrikában

A német ipar minden igyekezete ellenére a második világháború kezdetén a hadsereg még mindig igen kis mértékben volt gépesítve. 1939 nyarán körülbelül kétmillió gépjárművével Németország a 15. helyen állt az egy főre jutó mennyiségben. Azonban az 1000 lakosonkénti 23,8-es motorkerékpár-arányával világelsőnek számított. Így a hadvezetés számára adott volt a lehetőség, hogy egy egyedülálló és különleges fegyvernemet hozzon létre. (tovább…)

A brit 8. hadsereg tüzérsége

Az alábbiakban néhány fotót közlünk a brit 8. hadsereg tüzérségi eszközeiről, amelyeket a Battlefront Miniatures gyárt a Flames Of War szabályrendszeréhez.

ww2_brit_8th_army_art_26_bofors

(tovább…)

A német Afrika-hadtest gyalogsága

Az utóbbi időben hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Flames Of War nevű, második világháborús szabályrendszer, amelyet a Battlefront Miniatures adott ki a 15 mm-es figuráihoz és járműveihez. Az alábbi cikkünkben a cég által gyártott Német Afrika-hadtestet – pontosabban annak gyalogos egységeit – mutatjuk be.

ww2_dak_14_para

(tovább…)

Royal Kingston Guard 1944

Ennek a seregnek külön története van, egy kicsit olyanok nekem, mint Rejtő Jenő Láthatatlan Légiója, nagyon amatőr módon indultak, de a végére profi kis hadoszloppá nőtték ki magukat, és mindenki hozott még magával valakit a csapatba. (tovább…)

Téli egyenruhás német gyalogság, 2vh.

ww2_teli_ruhas_nemetek_13_arcokAz 1941-42-es és az 1942-43-as, különösen hideg és hosszú tél nagyban hozzájárult a német hadsereg támadó hadműveleteinek elakadásához a keleti fronton. A német katonáknak Moszkva előtt és Sztálingrádban is nagyrészt nyári ruházatban kellett felvenniük a harcot a támadó szovjet hadsereggel. (tovább…)