wargame.hu

Spanyol polgárháborús figurák

Gyermekkoromban, ami már több, mint ötven éve volt, a szomszédba átkéredzkedve néztük a fekete-fehér (kék/fehér) filmeket a rossz felbontású, recsegő, időnként „hangyás” képet adó „Kékes” TV-n. Mégis óriási élmény volt, a mai színes-szagos, mozgóüléses, hipersztereó mozik nem tudnak olyan élményt adni, mint amit mi akkor átéltünk. Ma is emlékszem egyik film egy epizódjára, amiben a hős – egy sötét képű, hetyke bajuszos spanyol előugrik az út menti sziklák közül, és kézigránátot hajít az ott haladó tank felé. Közben a tank géppuskája eltalálja, ő hősként omlik a földre, felhangzik a drámai meghatottságot aláfestő zene, de ebben a pillanatban a gonosz tank is felrobban, a kézigránátos hősünk halálával elérte célját. Sematikus tanmese – mondhatnánk, de egy gyermek lélek számára sokkal több.

Talán ez is hozzájárul, hogy máig különös érdeklődéssel tekintek a spanyol polgárháborúra. Nem csak az elvi megközelítés Julius Evolától Lukács elvtársig húzódó széles skálájára gondolok, sőt, itt és most egyáltalán nem. Hanem a korszak izgalmas haditechnikai, egyenruha, és hadtörténeti vonatkozásaira, különös tekintettel arra, ami ebből a modellező/festő/terepasztalra kerülhet. Ehhez már húsz éve megvettem az első figurákat és modelleket 1:72 (20mm) léptékben, és szekrényem mélyén altattam őket sok-sok más korokat idéző társukkal együtt. De eljött annak is a napja, hogy elővegyem, fessem, és seregbe rendezzem őket. Nem is emlékszem a fémfigurák gyártójára, sem a műgyanta Bilbao páncélautó, vagy az anarchisták páncélozott teherautó modelljének készítőjére. Jóval korábban beszereztem az aktuális Men at Arms egyenruha ismertető kiadványokat is, és könyvet az Ebro menti csatákról. Takács Krisztián a műanyagfigurák látókörömön kívül eső részének nagy ismerőjeként jó pár éve szerzett be a Bum-tól nagyon szép figurákat mindehhez. Így nekiláthattunk mindkét oldal, a nemzetiek (Frankó hadserege, falangisták, kondorlégió, olaszok) és ellenfeleik (anarchisták, kormányerők, kommunisták, nemzetközi brigádok) megfestéséhez. Az alábbi képeken a nemzetiek oldalán harcoló légionisták, német PAK36-os ágyú, a köztársaság reguláris csapatai egy Renault FT-17 tank látható:

Szovjet T-24, Rata, és társaik minden második egészséges wargames háztartásában akadnak, és így már fel is épült a játékhoz való sereg. Bár a Rapid Fire és a Battlegroup Kursk szabálykönyvek egyaránt jók egy ilyen játékhoz megítélésem szerint, de mégsem alkalmazkodhattunk egyik sereglistájához sem. Többek közt azért, mert ehhez a korszakhoz, háborúhoz nem készültek sereglisták. Régi wargames rutinnal 10-12 figurás unitokban álltak fel a fallangisták és nemzeti hadsereg erői a nemzetközi brigád, anarchisták és kormányerők figuráival szemben.

A csata, amit kiterveltünk, egy Madridba vezető keresztúton fekvő kis településért, így az útkereszteződés birtoklásáért folyt. A köztársaságiaknak sikerült előbb a főtérre érniük. Több házat megszálltak majd egy hevenyészett tüzelőállást is kialakítottak az út mellett. Még légitámogatást is kaptak, de az előrenyomuló T-26-os tankjaikat gyorsan felmorzsolták a nemzetiek és ellentámadásukkal nehéz helyzetbe hozták a kormányerőket. Íme, a képeken követve látható a csata lefolyása. A főtér házain a BUM figura szettekhez mellékelt háborús plakátok láthatók.

 

, ,