Szipojok

A szipoj szó, noha Indiához kötődik a köztudatban, mégis a perzsa birodalomból ered. A szó perzsa nyelven katonát, hadsereget jelent, a szó innen terjedt el, majd nyugatra vándorolva a Török Birodalom területén, mint szpáhi vált ismerté, amelyet egyfajta lovaskatona megnevezésére használtak. Perzsiától keletre, az indiai szubkontinensen azonban ettől merőben eltérően, egyfajta gyalogos katona megnevezésévé vált. A név a mai napig fennmaradt, a modern indiai és pakisztáni hadseregben a rendfokozat nélküli katonákat illetik ezzel a névvel.

Az indiai szipojok
Indiában, kezdetben, a Mogul birodalomban sokféle lovas és gyalogos katona szolgált, az utóbbiak közül nevezték az egyiket szipojnak. Az európaiak megjelenése előtt a szipojok a mogul birodalom és a mysorei királyság hadseregeiben jelentek meg. Aurangzeb mogul (1685-1707) állította fel az első szipoj alakulatot hadseregében. Ezek a szipojok muskétával voltak felszerelve, de harcuk során alkalmaztak gránátokat és rakétákat is. Fegyverzetük révén a szipojokat főként ostromoknál alkalmazták sikeresen. Aurangzeb mogul szipoj csapatai különösen kitüntették magukat Bidar, Bijapur Golconda ostroma során.

Szipojok brit szolgálatban
A XVIII. században az indiai szubkontinensen megjelentek a különböző európai hódítók, és az azok érdekeit képviselő kereskedelmi társaságok. Ezek a hatalmak és érdekcsoportok a saját érdekeik és biztonságuk megőrzésére a saját katonaság mellett egyre jobban támaszkodtak helyi toborzású hindu és muzulmán katonákra, köztük szipojokra is. Az idők folyamán ezek közül egyre jobban kiemelkedett és szinte korlátlan befolyásra tett szert a Brit Kelet-indiai Társaság, amely segítségével a britek befolyásuk alá hajtották Indiát. A Társaság, már amikor megvetette a lábát, támaszkodott különböző bennszülött katonákra, de ezek közül kezdetben a szipojok közössége csak egy volt a sok közül. Ahogy a Társaság hatalma és az általa ellenőrzött területek nőttek, egyre több fegyveresre lett szüksége, és ezek a katonák egyre inkább a helyi bennszülöttekből toborzott szipojok lettek.

Kezdetben a britek a szipojokat Madras és Bombay környékén toborozták, az újonc fizikai alkalmassága mellett a kasztját is figyelembe véve. Ugyan akkor a britek India más területein is állítottak fel szipoj alakulatokat. A bengáli hadsereg szipojait a brajman és a rajput közösségekből toborozták, akik a mai Uttar Pradesh és Bihar államokból területén éltek. Ezek a katonák Indiai más vidékein felállított szipoj alakulatoktól eltérően kizárólag magas kasztokhoz tartoztak. A szipoj alakulatok harcos közösségekből kerültek ki, az egy alakulathoz tartozó katonák gyakran nem csak egy vidékről, vagy faluból származtak, de nem volt ritka közöttük a szoros rokoni kapcsolat, sőt a családi kötelék sem. Ezek a katonák teljes hűséget fogadtak a Kelet-Indiai Társaságnak, és hűen szolgálták azt.

A 34. bengáli gyalogezred tisztje és közkatonája

A Társaság által a szipojoknak fizetett zsold ugyan nem volt magasabb az Indiában szokásosnál, viszont állandó jövedelmet jelentett annak, aki hűen szolgálta a britek érdekeit. Amennyiben a szipoj katonát külföldön vetették be, külszolgálati díj illette meg, és a családjának lehetősége volt előleg felvételére. A Társaság biztosította a szipoj katonák ruházatát, fegyverzetét és felszerelését. A szipoj alakulatok ellátása állandó volt és központilag oldották meg. Ezek a juttatások éles ellentétben álltak a különböző indiai fejedelem szolgálatában álló sorstársaiktól, akiket ezek töredéke sem illette meg, sőt önmaguk ellátását nem ritkán fosztogatásból oldották meg.

A Társaság hatalmának csúcsán, azaz a XIX. század közepén – közvetlenül az indiai felkelést megelőzően, amelyet gyakran hívnak szipoj lázadásnak is, noha nem csak cikkünk témájául szolgáló katonák vettek részt benne – 300.000 szipoj és 50.000 európai katona biztosítatta a britek uralmát csaknem egész India felett. Természetesen az, hogy ezzel az amúgy nem csekély erővel ezt meg tudták valósítani, nem kis részben köszönhető volt az India megosztottsága miatt sikeresen alkalmazható oszd meg és uralkodj elvnek és a csaknem végsőkig hűséges szipoj katonáknak. Az 1857-es lázadás előestéjén a britek szolgálatában álló szipojok területi alapon megosztva a bombay-i, a madrasi és a bengáli hadseregbe szervezték. Ezek a hadseregek társadalmi összetételükben is különböztek. Míg a bengáli hadsereg sorait magas kasztokhoz tartozó hindukból és muszlimokból töltötték fel, addig a két másik hadseregben sokkal inkább támaszkodtak alacsonyabb társadalmi rétegek soraiból kikerült, de fizikailag alkalmasabb harcosokra.

1856-ban új szolgálati szabályzatot léptetett életbe a Társaság, amelyben nagymértékben csökkentette a szipoj katonák jutatásait. A továbbiakban nem voltak jogusultak nyugdíjra és már nem járt nekik a külszolgálati díj sem. Ezek a rendelkezések leginkább a bengáli hadsereg magasabb kaszthoz tartozó katonáinak önérzetét sújtották. Mindeközben Indiában a britek egyre több társadalmi csoportot hangoltak maguk ellen és váltottak ki ellenszenvet, ami lázadás küszöbére sodort egyes vidékeket, sőt néha nyílt felkelések is kitörtek. Ezek elfojtására szolgáltak volna a szipojok, akiknek hűsége az új szabályoknak köszönhetően rohamosan megcsappant. A bengáli szipojok lázadásának egy gyúelegye egy tévhithez volt köthető. A brit hadseregben és az alkalmazásukban álló bennszülött zsoldosok soraiban egyre nagyobb számban alkalmazták az 1853-as Enfield puskát. Ehhez a puskához új típusú, előre szerelt papírtöltényt rendszeresítettek, amelyet a közhiedelem szerint állati zsírral impregnáltak, amely disznózsír és faggyú keveréke volt. Az előbbi a muzulmán, míg az utóbbi a hindu katonák vallási előírásait sértette. Az, hogy ez a tabu leginkább a bengáli hadsereg magasabb kasztjaiban jelentett gondot jellemző példa, hogy volt eset, amikor egy alacsonyabb kaszthoz tartozó teherhordó szemére vetette a magasabb kaszthoz tartozó szipoj katonának, hogy azzal, hogy elharapta az állati zsiradékkal átitatott lövedéket, elvesztette magasabb kaszthoz való tartozását és ez által páriákká váltak. Ugyan a britek megpróbálták eloszlatni ezt a hiedelmet és a lövedéket is megváltoztatták oly módon, hogy ne keljen harapni, hanem lehessen tépni is, de az események menetén ez már nem segített. Az 1857 májusában Észak-Indiában kitörő lázadáshoz egyre több, a bengáli hadsereg kötelékében szolgáló szipoj katona csatlakozott, vagy hagyta el helyőrségét és alakulatát. Ugyanakkor a másik két hadsereg szipojai nagyobb részt hűek maradtak, vagy legalábbis semleges magatartást mutattak. Végül is a britek kicsit több mint egy év alatt leverték a lázadást, majd az elkövetkező hónapokban stabilizálták uralmukat, miközben szörnyű bosszút álltak a lázadókon. Ekkor születtek azok a hírhedt képek, amelyeken ágyúkkal végeznek ki szipojokat és lázadó indiai előkelőségeket.

Ugyan a britek sikeresen verték le a lázadást, amelyet az utókor később India első függetlenségi háborújának is nevezte, de le kellett vonniuk a tanulságokat, hogy a továbbiakban a hatalmukat ezen a módon India felett már nem gyakorolhatják. A britek gyorsan cselekedtek, a Brit Kelet-indiai Társaságot feloszlatták és vele együtt annak szipoj haderejét is. India a Társaságtól köz
vetlenül a brit korona hatalma alá került. India megszállására az anyaországi csapatok mellett létrehozták az indiai hadsereget is. Az új indiai hadsereg soraiban a korábbiaktól ellentétben minimalizálták a bengáli katonák számát, az 1857 előtt létező 74 gyalog és 10 lovas ezredből az újjászervezés után mindössze 12 gyalogezred maradt meg, a többi vagy részvett a lázadásban, vagy feloszlott, illetve feloszlatták. Ugyan akkor a hadsereg soraiba egyre több szikh illetve gurkha került. Az indiai tüzéralakulatokat, néhány hegyi-tüzér alakulat kivételével brit egységekkel váltották fel. Míg a lázadás előtt a bengáli reguláris szipoj ezredekben mindössze 26 brit tiszt, míg az irreguláris ezredekben alig néhány brit tiszt és tisztviselő próbálta irányítani a bennszülött katonákat, addig az új hadseregben növelték a brit katonák arányát. Az új hadsereg megtartotta a szipoj elnevezést, de ezek után már nem egyes alakulatokra alkalmazták, hanem a rendfokozat nélküli bennszülött katonák elnevezésére szolgált. Az átszervezés meghozta a hatását, amit az indiai hadsereg katonáinak helytállása mutatta, mind az első, mind a második világháborúban.

Szipojok francia szolgálatban
1719-ben a Francia Kelet-Indiai Társaság megalakulása után szipoly alakulatokkal bővítették a francia és svájci zsoldos csapatok létszámát. 1720-ra már 10.000 szipoj állt a zsoldjukban. Az 1760-as wandewashi döntő csatavesztés után a francia szolgálatba álló szipojok száma a minimálisra csökkent, de noha csekély számban fennmaradtak egészen 1898-ig, amikor is helyileg toborzott csendőrökkel váltották fel őket, miközben alakulataikat feloszlatták.

Szipolyok portugál szolgálatban
A portugálok szintén toboroztak szipojokat Indiában. Számos szipojt alkalmaztak szerte szét a portugál gyarmatbirodalom egész területén, beleértve Afrikát is. A szipoj (portugálul cipaio) elnevezés átragadt azon afrikai katonákra is, akiket a rend fenntartására alkalmaztak a fekete kontinensen. A portugál szipojokhoz köthetően a szó megjelent Spanyolország északi felén is. A baszk szeparatisták gúnyolták a szipoj (baszkul Zipaio) szóval azokat a baszk rendőröket, akik Baszkföldet a megszálló hatalom szolgálatában álltak.

Figurák
Ennek az írásnak a megszületése jórészt Krisztián barátomnak köszönhető, aki elküldte legújabb alkotásait, amelyek indiai szipojok voltak. A figurák egyedi faragásúak, és nem már meglévő készletek konvertálásával születtek.

A figurák egy német barátjának készültek, akinek blogjára érdemes ránézni, mivel meglehetősen egzotikus témákat is feldolgoz, mint például az én szívemhez is közel álló afrikai királyságok lovagjai. Ezek az unikumnak számító figurák meg is vásárolhatóak a készítők webshopján keresztül.

A cikk párhuzamosan a Karosszéktábornok blogon is megjelent.