Bostoni teadélután tízóraira

A zsinóros háborúk, a rizsporos parókás, zsakettes katonák kora az a korszak, amikor a Habsburg hadseregben megjelennek a magyar gyalogezredek, az „ungarische Infanterie”. Bosszantó, hogy a huszárok „csak” huszárok, bár annyira magyar jellegű az öltözetük, hogy csak „Hungarian pattern”-nek, magyar mintának hívja zsinórmintáikat a szakirodalom. De megnevezésük mégiscsak huszár marad, így a magyar király/bécsi császár oldalán harcoló huszárok osztrák huszárokként jelennek meg az irodalomban. Sajnos.

Ha néhány hálátlan nem is, de az amerikaiak emlékeznek arra, hogy ebben a korszakban, az Amerikai Függetlenségi Háború (a továbbiakban a megszokott wargames rövidítéssel: AWI) idején egy magyar huszár, Kovács Mihály ezredes segítette Washington könnyűlovasságának életre hívását. Izgalmas korszak, parádés egyenruhák és csaták. Az ütközetek és a seregek méretének viszonylagos kis mérete miatt jobban játszhatónak tartják sokan, mint a nagy, vonalharcászattal vívott háborúk ütközeteit.

Kedvenc 40 mm-es léptékünkben rengeteg figura van a piacon ehhez a témához. A Trident, a Front Rank gyönyörűségeket gyárt, de akár az Irregular Miniatures mellett is voksolhatunk – a gyengébb kidolgozottságot a kedvezőbb ár felejtetheti. A már korábban bemutatott Prince August ír cég, amely öntőformákat árul hazai seregek készítéséhez, legújabban piacra dobott poroszaiból kiválóan elkészíthető a britek zsoldjában álló, és a loyalista oldal hadseregének 30%-át kitevő Hessen állam hadereje.

Nem nehéz kitalálni: nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, és a minap a nagy konyhaasztalon, a bostoni úton előrevonásra kerülő brit erők megütköztek a rebellisekkel. Nagy csata volt, és nagyon jó szórakozás. Ebben a léptékben a figurák már komoly esztétikai élményt nyújtanak a maguk játékkatonás fényes lakkozásukkal, és elképesztő részletességükkel.

Lássuk, a TIMES mit is ír a csatáról? A brit oldalon a zendülés elfojtására Sir Marcell tábornok hadosztálya 4 reguláris, egy vadász és egy gránátos zászlóaljat vonultatott fel négy ágyúval. Céljuk a helyi rebellis haderő központjának, Stonehill Village-nek az elfoglalása, és a település mellett lévő, Boston felé vezető úton fekvő híd birtokba vétele volt. Lewis ’OrWath ezredes egy milícia, öt (újonc) sorezredet és egy szövetséges francia zászlóaljat, valamint egy század francia sasszőrt állított velük szembe, két ágyúval támogatva. Lafayet kifestettsége híján még nem tudott érdemben részt venni a csatában, ezt később bánták a kontinentális tisztikarban.
Az ütközet egy közösen módosítgatott ingyenes szabály alapján folyt le, amely nagyobb méretű játékfigurákra lett megírva.

Amint a csata során kiderült, az amerikai fél fatálisan védtelenül hagyta balszárnyát, az erdős, köves terepen nem számítottak onnan brit támadásra. Az angol vadászzászlóalj hamarosan ráébresztette őket tévedésükre. Mert miközben a másik szárnyon változó szerencsével hullámzott az ütközet – mindkét oldalon derék helytállás és futó zászlóaljak zaja is hallatszott – addigra Stonehill Village elesett, és a közben átcsoportosított Pennsylvániai Regulárisok sem tudták megvédeni a két piros kabátos zászlóalj előrenyomulásától a hidat. A csillagos-sávos parancsnokság is menekülőre kellett fogja a dolgot. Az amerikai tüzérség a kétszeres túlerővel szemben jól állta az ágyuk párbaját, az erdő takarásából végre előmerészkedő britek rohamába pusztító tüzet vezetett, de már védtelen volt, mert a francia sasszőrök, védőik addigra elhullottak. Micsoda veszteség! (Ezeket a gyönyörű figurákat tudtam a legnehezebben megszerezni és a leglassabban kifesteni…)

A túlerőben lévő királyi sereg megszerezte az átjárót, az út szabad Boston felé. Legközelebb már a város kapuinál kell megállítani a piros kabátosokat. Lafayet gyere, még ma lealapozlak!