Csata Galíciában

Kicsit dimbes-dombos, a hegyek árnyékában fekvő, valódi madárcsicsergéssel aláfestett galíciai életképünkhöz előkapartuk a fiókok mélyén már régóta szunnyadó első világháborús 1:72-es műanyag seregeinket.

A szabály

A szcenárió már sugallja talán, hogy az orosz cár és a tengelyhatalmak csapatai mérték össze erejüket. Az év 1914, tehát a háború elején jártunk (vagyis se tank, se szögesdrót, se lövészárokrendszerek). Első dilemmánk az volt, vajon melyik szabállyal játszunk. Egy szép formátumú, színes, cseh szerző nevén futó szabályunk, egy kis angol klubszabály, az én saját mixelt szabályom (Királyért és Hazáért), valamint a Sas klubban egyesek által agyaonsztárolt (de még ki nem próbált) Contemptible Little Armies (CLA) szabálykönyvek feküdtek előttünk. A cseh hangzású néven író szerzőé a Monarchiával szemben nem elég fair, az angol klubszabály első nézésre túl komplikált, a „Királyért és Hazáért”, bár nagyon jó (mert hát ugye én csináltam), sajna Krisztiánnak nem a kedvence. Így aztán, no meg azért, hogy kipróbáljuk ezt az ismeretlenül agyondicsért szabályt, a CLA használata mellett döntöttünk. Ez a szabály 40-60 figurás, egy-két géppuskás, egy tábori löveges csetepatézásra készült. Mi parányit túlléptünk ezen, de össz pontértékben az ajánlott 1000 pontos seregek találkozóharcát játszottuk.

Az ütközet

A kisváros, amely középen állt, volt a stratégiai célpont. Feltételezések szerint a háború éppen csak kitört, amikor mindkét fél felismerte, hogy van egy kisváros, amely gyakorlatilag egyik fél katonai ellenőrzése alatt sincsen, de fontos csomópont a hágók felé vezető közlekedő utakon, tehát birtokba kell venni minél előbb. Az oroszok nagyobb erőket tudtak mozgósítani a célra, viszont nehéztüzérségük gyengébb volt (ez olyan tüzérségi tűz volt, amelynek hatására dobni kell, de nem kell feltenni a lövegek modelljét, ez az úgynevezett off board – asztalon kívülről lövő – tüzérség). Ezzel a valósághoz nem hűtlen húzással egyenlítettük ki az esélyeket, azaz a pontszámokat.

Érdekes és az esélyeket megborzoló részlet, hogy mindkét félnek lehetett egy csapata, amely a negyedik forduló után érkezhetett be, szerencse – azaz kockadobás – függvényében, oldalról. Ez lett egyébként a tengelyhatalmak veszte, mert a megerősített török gyalogszázad rettenetes késlekedéssel érkezett meg a jobbszárny felmentésére és ráadásul harchoz is igen körülményesen fejlődött fel.

Először ment minden, mint a karikacsapás. A német lovasságból álló előőrs némi késlekedéssel ugyan, de beért a városkába, a balszárnyon azonban az osztrák magyar gyalogság olyan lassacskán foglalta el a kijelölt magaslatokat, hogy ez idő alatt a nagy tempóban menetelő oroszok elérték a kisvárost, és zavartalanul megkezdték annak keleti felében a házak birtokba vételét. A város nyugati felében eközben a német lovasság egy része foglalt el egy épületet, de fő ereje már korábban súlyos lovassági harcba keveredett a város keleti felében a kozákokkal. Bár ebből a németek erős létszámfölényük miatt győzedelmesen keveredtek ki, túl sok idő telt el. Mialatt ezt német erőt, amely a város birtokba vétele helyett lovassági csatát vívott, a kozákok lekötötték, beérkezett egy gépesített oszlop az orosz jobbszárnyon, megtizedelve az éppen győztes német lovasságot – és közben elkergetve az ellenséget a kisváros épületei közül. Ezzel lehetetlenné tették, hogy az osztrák-magyar balszárny elérhesse a várost. Mindez idő alatt a jobbszárnyon egy kis létszámú, kiválóan harcoló német gyalogszázad aprította a vele szemben álló orosz túlerőt, és ezzel védte a jobbszárnyon a városkát a bekerítéstől. Végül, a már említett törökök megérkezése hiányában elolvadt a század a kemény harcokban. De a legtöbb orosz csapat is ugyanígy járt.

Kialakult tehát a klasszikus patt, igazi első világháború: a városka közepén a frontvonal, keresztbe szelve az egész tájat, mindkét oldalon géppuskák kelepelik le a másik oldal minden próbálkozását. Időnként pedig tüzérségi zárótűz aprít mindkét oldalon. Éppen csak ki kellett volna adni a lövészárok ásására a parancsokat, és már folytathattuk volna a megszokott srapnel szántotta, géppuska ugatta első világháborús képet. Ezt majd legközelebb, most inkább kiegyeztünk döntetlenben, tekintve, hogy bár az oroszok több házat birtokoltak, mint ellenfelük, azonban nagyobbak is voltak a veszteségeik. A stratégiai célt – a városka birtoklását – pedig egyik fél sem érte el.

A szabály értékelése

Végül is teszteltük a szabályt, amely igen vegyes érzelmeket váltott ki bennem. Jó benne, hogy nem bonyolítja túl a tűz és közelharc kalkulálását, egyszerűen játszható vele a játék, azonban őrületesen hiányzik az összesítő tábla (playsheet), így állandóan lapozgatni kell. Komolyan mondom, ez nem amolyan „első játék” lapozgatás, hanem sokkal gyilkosabb. A tüzérséget legalább három különböző helyről kell minden alkalommal összeolvasni ahhoz, hogy lőhessen az ember, néhány dolog egyszerűen nem került elénk (ha egyáltalán benne van), mint például a parancsnokok parancsnoki rádiusza, vagy a tüzérség taktikai pontértéke (ami alá kell dobni ahhoz, hogy a nehéztüzérségi tűz beérkezzen). Az egész füzet kivitele nem éppen felhasználóbarát jellegű. Még lapozgatni is sokkal nehezebb, a lapok összeragadnak, nem lapozhatók könnyen oldalanként. Ez időnként őrületbe kergetett. Azért nem mondunk le róla, innen folytatjuk, hátha a szabályfüzet és a játék is bejáratódik néhány kezdő csata után. Gott erhalte unseren König! Szamoj vazsnij sz carom!