Honvédgyalogság az 1848-as szabadságharcban
A Honvéd Miniatures második 15mm-es figuraszettjéből 10 honvéd gyalogszázadot, ezekből pedig 2 zászlóaljat állíthatunk össze.
Összesen 30 katonát tartalmaz a doboz. Ebből 2-2 tiszt, zászlóhordozó és dobos figura. A tiszteket két pózban kapjuk, egy menetelőt panyókás tábori sapkában és egy előre mutató pantallós-csákósat. Mindegyik különösen jól sikerült darab. A 24 közlegényt 4 féle pózban kapjuk, melyek csak apróságokban térnek el egymástól. Egyik kicsit jobbra néz, egy másik behajlítja a jobb kezét, a 3. és 4. pedig csak a háton cipelt felszerelésében különbözik. Mindegyik figura menetel és a díszmenetre vonatkozó előírás szerinti, hátizsákra hajtogatott nagykabátot és csákót visel.
A figurák talpalásához 10 db terepmintázatú műgyanta lapot adnak a dobozban. Ezekre 3-3 katonát ragaszthatunk, mely a „Borúra Derű!” szabályrendszer szerint egy gyalogos századnak felel meg. A HM1501-es tüzér szetthez hasonlóan itt is kör alakú mélyedések jelölik ki a figurák helyét, melyekbe nagyon jól illeszkednek a katonák talpai.
A szetthez jár még 4 db nagyon szép, szabályzat szerinti honvédzászló. Ebből kettő koronás címeres, kettő pedig trónfosztás utáni zászló. A zászlókat a szetthez kapott 2 db vékony és kihegyezett acélrúdra ragasztva adhatjuk a zászlós kezébe.
A katonák sorjázást szinte egyáltalán nem igényeltek. Festés előtt langyos szappanos vízben megmostam őket, majd kupakokra ragasztottam. Először feketére alapoztam a figurákat, majd az egyenruha vörös zsinóros részeit, a zászlótartó-szíjat és a dobot „világos”, kicsit narancssárgás pirosra, az arcokat vöröses barnára festettem. Az atillák hátsó zsinórozása nincs a figurákon, ezek megfestését a kevésbé gyakorlott modellezők el is hagyhatják, e nélkül is szép katonák készíthetők.
Ugyanígy a közkatonák mellrészén is elhagyható a zsinórzat, ami szintén nincs a figurákon, mivel a keresztszíjak miatt nem rajzolódna ki elég szépen. Én csak 1-1 csepp vörössel jeleztem a zsinorvégeket.
Külön említést érdemel a zászlós festése. A zászlótartó szíjat festhetjük az előírásos nemzeti színűre, rajta a címeres fémlemezzel, de hagyhatjuk feketén is, mindkét változat használatban volt. A zászlórudat csak a tartószíj és az atilla zsinórjainak megfestése után ragasszuk a figurára, mert utána már nagyon nehezen férnénk hozzá. Én úgy ragasztottam a rudat a katona kezébe, hogy a szíj tartótokjába és a bal kezébe illesztettem, majd a jobb tenyerét kicsit ráhajtottam. Így teljesen stabilan és nagyon élethű pózban tartja a zászlórudat. A zászlót pontosan körbevágtam, majd ráhajtottam a rúdra. Egy csepp folyékony faragasztót tettem a közepébe és erősen öszeszorítottam, majd óvatosan hullámosra hajtogattam. A ragasztó 1-2 óra alatt köt meg teljesen.
Testszínnel húztam ki az orrokat és füleket, majd a szemek alatt az orcákra és az állakra 1-1 festékpöttyöt tettem. Testszínnel festettem meg az ujjakat is, úgy, hogy az ujjak között fekete csíkokat hagytam. Ezután sötétbarnára festettem a katonák haját, bajszait, a puskatusokat és a figurák talpait is, majd ezeket még szárazecseteltem bézs színnel. Ezután világosbarnával kihúztam az atillákat úgy, hogy a vörös zsinórok mellett hagytam egy kis fekete csíkot. Ugyanígy festettem világoskékre a szűk székelyharisnyákat is. Az összehajtott nagykabátot középszürkére festettem, úgy, hogy a leszorító szíjak helyét feketén hagytam. A hátizsákhoz erősített tányér lehetett fából vagy fémből, ennek megfelelően festhetjük okkerrel vagy gunmetal-al. Ezüsttel megfestettem a csákón lévő fémlemezeket, a puskák csövét, szuronyát, a tisztek kardhüvelyeit, és a dobos gombjait. Sárgaréz színűre festettem a puskák csőleszorító gyűrűit, a kardmarkolatokat, a szurony- és kardhüvelyek végeit, a tisztek gombjait, valamint a zászlórúd csúcsát és a zászlót a rúdra erősítő szegecseket is. A csákórózsákat előszőr teljesen zöldre festettem, majd abba egy fehér pöttyöt és egy kisebb vöröset tettem. Végezetül a fekete szíjak és kardhüvelyek közepébe, bakancsok orrára és a tölténytáskák, csákók éleire sötétszürkével 1-1 csíkot húztam.
Az alapokat sötétbarnára festettem. A figurák mélyedéseit festetlenül hagytam, hogy majd a ragasztás hatékonyabb legyen. Következő lépésként nagyon világos bézs színnel szárazecseteltem a felületeket és helyükre ragasztottam a figurákat.
A fűfoltok elkészítéséhez faragasztóból 1-1 cseppet tettem az alapra úgy, hogy a látható rések körvonalait megtörjem. A ragasztófoltokra vasútmodellező füvet szórtam, ami 2-3 óra alatt megszáradt. Végezetül az egészet selyemfényű lakkal fújtam le.
A szett a Fritz figures terméke, megrendelhető a Hagen Miniatures webshopban. A figurákhoz játékszabályt is lehet letölteni, amelyhez pontrendszer is tartozik. Az elkészült 10 db gyalogos századból 2 zászlóaljat állíthatunk fel 5-5 vagy 4-6 bontásban.