Károly Róbert gyalogsága
Árpád-ház kihalása után a Magyar Királyság feudális anarchiába zuhant. Az ország érdekeit és törvényeit semmibe vevő, csak a saját vagyonuk gyarapításával törődő főúri csoportosulások uralták a királyság egyes területeit. Közülük a legnagyobb hatalom a honfoglaló Szabolcs vezér családjából származó Csák Máté kezében összpontosult (Csák Mátéval kapcsolatos érdekesség, hogy a XIX. századi pánszlávizmus szülte elmélet szerint tevékenységével a független szlovák állam megteremtésére tett elsőként kísérletet).
Az Anjou-házból származó Károly Róbert trónralépése után máris hozzálátott a királyi hatalom megerősítéséhez és az ország gazdasági és katonai egységének megteremtéséhez.
A főurakkal való érdekellentétek hamarosan fegyveres összetűzésekhez vezettek. A harcok többnyire várak ostromából álltak, de a Csák Máté befolyása elleni harc nyílt mezőn is sor került során nagy létszámú seregek összecsapására. 1312. június 15-én Rozgony (szlovák nevén Rozhanovce) mellett zajlott le az ütközet. A korszak más nyílt mezei csatáival ellentétben a lovas csapatok mellett jelentős gyalogság is részt vett a csatában. Főleg Károly Róbert hadseregében volt számottevő létszámú gyalogság.
Ennek a gyalogságnak az egységeit festettem ki 28mm-es fémfigurákból. A Crusader Miniatures Norman szettjeiből a vezér és lándzsás harcosokat használtam fel a festéshez. A felszerelésük megfelelő a XIV. század eleji gyalogos katonák modellezéséhez, egyedül a csepp alakú, nagyméretű pajzsokat kellett lecserélni, amik ekkorra már kimentek a divatból, helyettük kisebb, háromszög alakú pajzsok használata volt elterjedt. Ezért a dombormintás Citadel és sima Grippin Beast pajzsok kerültek a figurák kezébe.
A legjelentősebb egységet a Johannita (Ispotályos, később Máltai) lovagrend adta. A következő képeken ők láthatók, a rend jellegzetes fehér keresztes vörös, illetve fekete köpenyében.
A király közvetlen szolgálatában álló csapatokat mutatja be a következő képsorozat.
Jelentős létszámban harcoltak még Kassa város és Szepes vármegye által felállított egységek is. A pajzsuk és köpenyeik mintáit a települések középkori címereinek elemeiből válogattam össze. Ezek láthatók az utolsó képeken.