Törökkori magyar huszárok
Az alábbi cikkben ahhoz nyújtunk segítséget, hogy hogyan állíthatunk össze egy törökkori magyar huszárbandériumot, és ehhez mely figurák használhatóak fel, átalakítás nélkül vagy minimális átalakítással.
A huszárság – fegyverzetével és harcmodorával – a török könnyűlovassághoz hasonlított leginkább, s annak legfontosabb ellenfele volt. Ezt támasztják alá az 1492. és 1498. évi törvények is. Az előbbi kimondja, hogy a bandériumok fele huszárokból álljon, az utóbbi szerint a déli megyéknek kizárólag huszárokat kell kiállítaniuk. […]
A XVI. század közepe fordulópontnak tekinthető a huszárság történetében. A mohácsi csata török ágyú- és puskatüzében gyakorlatilag megsemmisült a magyar nehézlovasság. A huszárság ezután vette át a nehézlovasság szerepét, s vált a legfontosabb fegyvernemmé. Tagjai elsősorban az ország részleges megszállása következtében elmenekült kisnemesség, valamint a hódoltsági lakosság soraiból kerültek ki, s e fegyvernem gyakorlatilag teljesen magyarrá vált.
Forrás: Kovács S. Tibor – Huszárok és fegyvereik a XVI-XVII. században (Rubicon 1997/7.)
A huszárok legfőbb támadófegyvere az egyszer használatos kopja volt, amelynek hossza négy-öt méter volt, könnyű fából készült, a végén vascsúccsal. A páncélozott ellenség legyőzésére használt fegyverük az 1,3-1,5 m hosszú hegyestőr, valamint a lemezpáncélok (sisakok-, vértek) bezúzására alkalmas csákányfokos volt. Ezeket a nyeregre erősítve hordták. Fő oldalfegyverük a szablya, amelyet övön hordtak, illetve ezt egészítette esetenként ki a lóra való pallos. A XVII. században kezdtek el megjelenni a pisztolyok is a huszárság arzenáljában, majd fokozatosan elhagyták a kopját is.
A védőfegyverzetük fokozatosan könnyült, eleinte láncingből, félvértből, sisakból, karvasakból és huszártárcsából állt. Elsőnek a huszártárcsa és a sodronying maradt el, végül pedig fokozatosan minden fémpáncél.
Mivel, ahogyan a korabeli katonaság esetében általában, a huszárság felszerelése is alatta maradt a törvényekben megfogalmazott elvárt színvonalnak, a figuráimat ennek megfelelően válogattam össze: vannak vértezettek, ezekből többnyire tisztet vagy zászlóst készítettem. Mindegyiknek kopját adtam a kezébe és elhagytam a pajzsokat, így a huszáraim 1600 körülre datálhatók. Többük nyergén van hegyestőr és pisztolypár, de ez nem általános. Néhányon még megtalálható az ekkor már divatjamúlt sodronying is. A zászlókkal szintén ezt a korszakot reprezentáltam, ugyanis két 1601-re datált Báthory-zászlót festettem hozzájuk, amelyek a Drezdában őrzött korabeli metszetek másolatain láthatók.
A huszárcsapatom gerincét a Zvezda török és kozák lovassága alkotja, amelyekről levagdostam a turbános fejeket, és saját faragásúakkal helyettesítettem. Néhány lovast felhasználtam a Zvezda orosz nemesi lovasságából és az Orion lengyel huszárjaiból is, habár a lengyelekkel módjával kell bánni, ugyanis egyáltalán nem volt jellemző a magyarokra az a fokú bevasaltság.
A lovak összeválogatásánál a fegyverzet volt az elsődleges szempont. Az Orion lengyel huszárjainak lovain pisztoly és hegyestőr is van, a Zvezda török lovain nincs pisztoly, de van hegyestőr, a kozákokon és az orosz lovasokon pedig egyik sincsen, ezért aztán mindhárom típusból nagyjából egyenlő arányban válogattam össze lovakat. Ahhoz, hogy a lovasok jól üljenek a lovakon, az összepárosítás után a nyergeket megfaragtam, illetve ahol kellett, Green Stuffból készítettem újakat. A nyergeket és a lovasok combjának belső oldalát nem festettem le, így a pillanatragasztó a műanyagot fogja meg, és nem a festékréteget, amely később hajlamos lenne leválni.
A festéshez a Revell és Lifecolor akrilokat használtam. A ruháknál a vörös szín dominál, illetve a kék is előfordul fő színként néhány lovasnál. A kopjazászlók jó része is vörös illetve vörös-kék, a kopjákra pedig vörös-fehér csavarmotívumot, lángokat vagy vércseppeket festettem. A lószerszámok barnák, feketék, sárgák, és pirosak, és számos ló sörényét és farkát is pirosra festettem, ahogyan akkoriban az bevett szokás volt.
Források
- Kovács S., T.: Huszárfegyverek a 15-17. században. Martin Opitz Kiadó, Budapest (2010). ISBN: 9789639987012.
- Mika, S.: Weiss Mihály 1569-1612. Egy szász államférfiu a XVII. századból.
- B. Szabó, J., Somogyi, Gy.: Az erdélyi fejedelemség hadserege. Zrínyi, Budapest (1996) ISBN: 9633272491.