Pápa ostroma, 1597
Miután végre elkészültem az első tercióval Tilly seregéből, és kifestettem egy dobozzal a Zvezda török lovasaiból, úgy gondoltuk, ideje csatába vinni őket. Hogy ne maradjunk azonban mindenféle történelmi háttér nélkül, a csatát Pápa 1597-es ostromához kötöttük, amikor egyesült keresztény sereg vonult a török ellen.
A seregek
„A császári sereg végül augusztus 9-én indult útnak a Mosoni-Duna mentén Győr irányába mintegy 24.000 fővel. Miként a fentiekben számba vettük: a gyalogságot az 5.000 főre gyarapodó két vallon-francia ezred, a 7.200 pápai zsoldos, valamint 4.000 sváb, 1.000 bajor, 1.000 osztrák, továbbá a mintegy félezer cseh sáncmunkás alkotta. A lovasok seregtestében 1.000-1.000 fővel a frankok, az osztrákok és a felső-szászok sorakoztak fel. Őket egészítette ki Miksa főherceg 300 fős testőrsége mellett az 500 lotharingiai lovas, az ugyanilyen létszámú frank, sváb és rajnai nemesből álló kontingens, Karl Formantini 200 lovas lövésze, valamint mintegy 600 magyar huszár. A Ruprecht von Eggenberg vezette tüzérség ugyanekkor 2 csatakígyóval, 2 nagyobb, 10 közepes és 6 kisebb kaliberű ágyúval rendelkezett.”
Forrás: Pálffy Géza – A pápai vár felszabadításának négyszáz éves emlékezete
A wargame-seregeinket egy várfal tövében, egy viszonlag kis csatatéren állítottuk fel, így manőverezésre túl sok lehetőség nem adódótt. Tekintve, hogy egy új játékszabályt próbáltunk ki, ez nem is volt célunk, a fő hangsúly a körök sorrendjének, a lövés és közelharc mechanizmusának kialakításán volt. A keresztény hadak számbeli fölényét tekintve – 90 bajor gyalog és és 20 hajdú állt szemben 60 janicsárral és 18 szpáhival és egyéb lovassal – a bajor tüzéreket átmenetileg török zsoldban álló franciákká minősítve a török oldalra tettük át. A várnak nem szántunk különösebb szerepet, ezért a csatatér szélére tettük dekorációként.
A csata
„Délután azután valóban megkezdődött a város rohama. A soknemzetiségű seregben uralkodó szervezetlenséget és fegyelmezetlenséget azonban kiválóan példázta ez az eset. Miután a hadvezetés Aldobrandini szorgalmazására az olaszok és a svábok bevonásával augusztus 18-ra a Vízi rondellánál komoly, összehangolt támadás terveit dolgozta ki, Hans Friedrich von Mörsberg ezredes és maga a császári sereg strázsamestere, Hermann Christoph von Rusworm, főként svábokkal és bajorokkal ezen a helyen még augusztus 17-én délután három órakor engedély nélkül rohamra indult. A tóparti rondella törökjei azonban heves tüzeléssel verték vissza a mocsaras és süppedékes talajon próbálkozó gyalogokat. A «magánakció» teljes kudarccal végződött, hiszen a katonák egyik része a mocsárba süllyedt, másik részét pedig török puskagolyók terítették le.”
Forrás: Pálffy Géza – A pápai vár felszabadításának négyszáz éves emlékezete
A próbacsatánk egy kölcsönös és meglehetősen hatástalan távoli tűzpárbajjal kezdődött, amelyben csak a török oldal tüzérsége tudott némi veszteséget okozni a bajor tercióban, ám azt meglehetősen nagy biztonsággal.
A szpáhi csapat szinte azonnal megindult a középen felálló terció felé, hogy a szélén álló muskétásokat elzavarva oldalba támadja a centrumot. Eközben a várfal tövében cserkelve megindultak előre a hajdúk, amelyeket egy kis seregbontó ütegük támogatott. A tüzérség alacsony száma miatt azonban ez nem okozott számottevő veszteséget, amíg a lovasság szinte az orruk elé nem ért.
A csatatér átellenes oldalán a bajor dragonyosok és egy csapat török lovasíjász között kiegyenlített párharc alakult ki, aminek során a bajor lovasok morzsolódtak fel előbb. A megmaradt lovasokat a tarció jobb oldalán álló lövészek terítették le.
Miután a szpáhik belerohantak a bajor muskétásokba, azok gyáván elfutottak, de a császáriak szerencséjére a muskétatűztől megfogyatkozott lovasság lendülete miatt nem tudta egy szűk fordulóval oldalba támadni a pikás centrumot, így az zavartalanul nyomulhatott előre.
A szpáhikkal egy, a vár alatt álló házak közül érkező lovashajdú-csapat váltott szablyát, de a fejeik hamar a török kopják hegyére kerültek.
Habár a törökök a császáriak számbeli fölényén nem tudtak felülkerekedni, az ellenséges vonalak mögé betörő szpáhik remek manőverrel karnyújtásnyi távolságba kerültek a sereg meggondolatlan parancsnokától, így a csata valószínűleg csúfos futással ért volna véget, ha a csata tetőpontján a janicsárok agája, aki keresztény rabként gyerekkorában került a török seregbe, nem hívja vissza a csapatait, hogy elvonuljon a tábor irányába.
